Melankolikusan, szép remények nélkül
Szívemben kétségeim hűtik a vért
Számomra egy szoba már a Mennyben épül
Mihály arkangyal már a vállamhoz ért
Halandó életem örökre feladtam
Az ég értem zokog és a csillagok
Egy színdarabot adnak elő alattam
Mert ők azt hiszik, hogy már otthon vagyok.
Még a testem itt ül, árva asztal mellett
Csak egy gyufacsonk, más semmi rajta nincs
Meg egy lila gyertya - hát csak ennyi tellett
Mely csak büszke lánggal égve volna kincs
A lelkem tükrében figyelem és nézem
De az apró lángnyelv sosem lobban fel
Mert a kék szemeim jégből vannak; érzem
Már hiába minden, sírba visznek el.
De te mellémállsz és megfogod a kezem
Látja a Halál: angyal vagy - elenged
Nem ellenkezik, tudja, érted létezem
Barna szemeid szikrája melenget
Meggyullad a kanóc, lelkem lángra lobban
Az eltűnő sötétség a fénybe hajt
Hold elől futó Nap felkel nagy titokban
És így várok veled minden új hajnalt.
Subscribe to:
Post Comments (Atom)
No comments:
Post a Comment