Segíts

Öneszményem kristályszobra repedt apró szilánkokra
Egész lényem zuhant porba s megfizettem, úgy hiszem
Vezeklést kívánt a lelkem, hiszen bűn volt, amit tettem
Mert nekem tilos szeretnem, mégis mindig megteszem...
Bennem örvénylő vértenger, szívbe maró sós könnyekkel
Nem is küzdök, úgyis elnyel, nyelvét érzem hátamon
Nem nyújtod felém kezedet, könnyeznek borostyán-szemek
Azt mondod, ha elsüllyedek, múlik majd a fájdalom
Engem a kín nem érdekel, csak ami velem süllyed el
Ha két karod ki nem emel lelkem vörös poklából
Nem zavar már a szenvedés, az sem, ha kísér megvetés
Csak a nap érjen véget és ments ki sötét fogdámból
Szorítsd kezeddel kezemet különben a vér eltemet
Széttépi gyenge testemet, s többé nem érezhetek
Pedig csak az érzés számít, ez az, mi magához csábít
Még úgy is, ha mindig ámít, ettől vagyunk emberek
Ne aggódj, nem temethet el a bánat, tudom, tűrni kell
A fény majd magasba emel még akkor is, hogyha tán
Minden, amit hátrahagyok az lesz, hogy magányos vagyok
Amikor halálra fagyok majd egy téli éjszakán.